Átadták a Garay ÉlményPincét Szekszárdon

Egyedülálló turisztikai attrakcióval gazdagodott a tolnai megyeszékhely. A város központjában található, egykori dézsmapincét alakították át föld alatti élménykörút helyszínévé. A közel kétszázmillió forintos uniós támogatás révén interaktív kiállítás nyílt, amely minden apró részletében a bor és a borkultúra témájával foglalkozik.

–  Amikor 2012-ben megvásárolta a város ezt a több száz éves pincét, sokan kételkedtek abban, hogy érdemes volt közel 90 millió forintot költeni a célra. Ám tudtuk, hogy ezzel szolgáljuk legjobban az itt élők javát, a szintén több száz éve itt tevékenykedő borászatokat is, akik felemelték Szekszárdot a legfontosabb magyarországi borvidékek közé – így fogalmazott az átadóünnepségen Horváth István polgármester. Az immár élménypinceként szolgáló létesítményt a sajtó munkatársai után közel száz meghívott vendég népesítette be, akiket a városvezető után a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára köszöntött. Dr. Kiss Eliza azt mondta, a Garay ÉlményPince olyan méretű, jellegű és színvonalú bemutatóterem, amilyen nincs még egy Magyarországon. Kiemelte: az interaktív kiállítást még értékesebbé teszi az, hogy mind a laikus, mind az elmélyültebb, hozzáértőbb fogyasztókat képes közelebb vinni a bor világához, s segít ránevelni az embereket a bor élvezetére, megismertetni velük a kultúrtörténeti beágyazódását is.

fotó_dr. Kiss Eliza is beszédet mondott

Az élménypincét Bálint Zoltán, a projektgazda Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. ügyvezető igazgatója mutatta be – előbb egy rövid előadás keretében, majd a kiállítás bejárása során. Mint elhangzott, a 13. századi eredetű létesítményben egyebek mellett 65 tabló és 11 interaktív eszköz kapott helyet, melyek a borról, a borkultúráról és a Szekszárdi borvidékről rendkívül sok érdekes információval szolgálnak. Az izgalmas élményelemek sorában speciális illatkapszulák segítségével a borokra jellemző egyedi illatok is érzékelhetők, gasztrokeréken tekinthető meg, hogy melyik szekszárdi borfajtához melyik étel illik a legjobban; s bárki kipróbálhat egy különleges, digitális borbíráló programot is.

Bálint Zoltán elmondta azt is, hogy a kiállítás anyaga nemcsak magyar, hanem angol és német nyelven is elérhető. Sőt, ezt a föld alatti borélmény-körutat a teljeskörű akadálymentesítésnek köszönhetően a látás-, a hallássérültek, valamint a mozgáskorlátozottak, kerekesszékesek is végigjárhatják. A betérők egyrészt belépőjeggyel a 787 négyzetméteren megvalósult bemutatót élvezhetik itt, másrészt az előtérben 31 szekszárdi borászat és két pálinkaház több mint 220 fajta nedűjéből vásárolhatnak (az egyes pincék árain!); harmadrészt pedig ízletes étkek várják őket a létesítmény 70 fős éttermi részében. A Garay ÉlményPince a látogatók előtt augusztus 1-jétől áll nyitva.

fotó_a vendégek bejárták a kiállítást

A pince átalakítására során törekedtek a zöldenergia hasznosítására, s a fejlesztés négy új munkahelyet is teremtett. A beruházásra az Új Széchenyi Terv Dél-Dunántúli Operatív Programja keretében a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. pályázott. A „Garay élménypince” című projekt (pályázati azonosító szám: DDOP-2.1.1/A.B-12-2012-0027) 197.817.874 Ft támogatást nyert el.

Szekszárd, 2014. július 22.

 

További információ:

Bálint Zoltán ügyvezető igazgató, Szekszárdi Vagyonkezelő Kft.

Telefon: +36 20 244 7380

Email: balint.zoltan@vagyon.t-online.hu

Honlap: www.garaypince.hu

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.